A férfi vízilabda OB II-ben – egy csoport kivételével – befejeződött az alapszakasz küzdelemsorozata. Az Egri Vízmű a C-csoport utolsó tornáján, Egerben legyőzte a Gyöngyöst és kikapott a Diósgyőrtől, így csoport harmadikként a rájátszásban a 11-15. helyért mérkőzik.
A hazai férfi vízilabda bajnokság harmadik vonalában, az OB II-ben öt csoportban összesen 29 csapat nevezett a 2011/12-es bajnoki szezonra. A tavaly az OB I/B-ből visszalépő Egri Vízmű az alapszakaszban az egyetlen ötcsapatos csoportba került a másik megyei együttes, a Gyöngyösi Alligátorok, valamint a nyíregyházi AQUA SE, a Diósgyőr és a Debreceni Egyetem társaságában. A csapatok tornarendszerben, nyolc fordulóban összesen négyszer mérkőztek egymással. A C-csoport alapszakaszának utolsó versenynapja Egerben, a Bárány uszodában volt. A házigazda Vízműre két mérkőzés várt: a Gyöngyösi Alligátorok elleni megyei rangadó és a táblázaton mögöttük a harmadik helyen álló Diósgyőrrel szembeni találkozó. Az első meccsen, a gyöngyösi Hanczár lőtte az első gólt, erre Horváth Zoltánék néggyel válaszoltak. A meccs folyamán többször is feljöttekegy gólra az Alligátorok, de Zalánkiéktól mindig jött válasz. 9-7-re nyert a Vízmű. A Diósgyőr ellen fordított volt a szereposztás: az első negyed után 5-2-re vezetett a borsodi alakulat, sőt, a félidőben már 8-3-ra mentek a vendégek. A hajrában szépítettek az egriek, de nem sikerült pontot menteni. 11-9-re nyert a Miskolc, így ők végeztek a csoport második helyén, a Vízmű lett a harmadik.
Az utolsó forduló Egerben volt. Az alapszakasz C csoportjában az utolsó helyezést értük el, így a rájátszásban a 29 csapatból a 21-25. helyezés csoportjába kerültünk.
OB II. Alapszakasz 8. forduló / 2012.05.12. – Eger Bárány uszoda
11:00
Egri Vízmű Sport Club – Gyöngyösi Alligátorok
9-7
12:00
Debrecen Fujitsu – AQUA SE Nyíregyháza
18-4
13:00
Diósgyőri Várfürdő Sport Club – Egri Vízmű Sport Club
11-9
14:00
Gyöngyösi Alligátorok – Debrecen Fujitsu
3-18
15:00
AQUA SE Nyíregyháza – Diósgyőri Várfürdő Sport Club
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.Ok
Legutóbbi hozzászólások